Egyébként azt elhiszem, hogy azt a bíró nem látta, hiszen hátul volt és a palánk felé, kifelé történt. Talán erre kompenzált később Ericssonnal, mikor látta, hogy Seabrook jajong a földön.
De Franzent azt látnia kellett, különben alkalmatlan.
A tegnap este olyan volt, mint amikor az ember egy necces orvosi vizsgálat eredményére vár, trenkeli magát, felkészül a legrosszabbra, aztán kiderül, hogy kár volt aggódni, minden negatív.
Nanana!
Azért csak lassan ezzel!
Nyilván Franzen-t is ki kellett volna állítani 5 perces eltiltással, plusz véglegessel, mert brutálisan ment fejjel a botra.
Az ő könyökösét egyszer láttam csak visszajátszásból, és abban tényleg szabálytalannak tűnt, egy 2 percest valóban megért volna, úgy tűnt. Ennek ellenére nem őt állították ki, hanem Ericson-t a semmiért.
Na most egy kreált szabálytalanságból kiállítani valakit a meccs utolsó perceiben 4:3-nál az azért fölvet pár kérdést. Ha a könyökösért küldik ki a másik játékosunkat, azért senki nem szól semmit (szinte ugyanabban az időben történt a két eset) még meg is lett jegyezve odaát.
Azért sok esélyt nem látok a Canuks ellen, de ha esetleg nyerünk egyet idegenben az első kettőből, akkor lehet elkezdenek majd majrézni, és akkor lehet keresnivalónk!
Nyugodtan ki is vehetnéd a videót, mert semmi de semmi nem történt az első gólnál.
Franzennél a 2+2 adható lett volna, Ericssonnál én is befújtam volna (bár nem holdingért, hanem gáncsért)
Lehettek volna kiállítások még mindkét oldalon (amire emlékszem pl. Cleary fogásért, vagy mikor Keith kiütötte Salei kezéből a botot stb.)
voltak bírói hibák, de hogy elcsalták volna az szerintem botorság.
Sajnos csak ilyen minőségben van fent, de kivágtam neked az első gólunknál, hogy mi történt. Kb. semmi.
Ha gondolod letöltheted. (úgy 7,5mb)
az 1-t szeretném megnézni másik kamerából, addig nemtudom, a 2-at írtam lennt, a 3-nál meg kihúzta a kapu mögött az ütővel a lábát a csatárnak. persze lehet megint rosszul emlékszem.. :)
mondjuk felmerül a kérdés, hogy így mi értelme van nézni a meccseinket az ellenfeleinknek? tiszta idegbaj... :P
Három dolgot tudnék kiemelni: 1. az első gól előtti megatrip (odaát betettem a videót), 2. a double minor no call 3. a végén Ericsson kiküldése a semmire, hátha összejön az egyenlítés
most komolyan, ezer példával alá lehet támasztani, hogy "tolnak" minket, de pont a mai meccsel sztm nagyon nem... teljesen korrektül fújtak, igazából nemvolt olyan eset, amit számonkérhettek. Keith igen, de nem azon múlt. Amúgy fogalmam sincs miért nem fújták be, nemlehet, hogy ilyen elképesztően hülye a szabály, hogy sípszó után nemszámít? másra már nemtudok gondolni, mert amúgy ennél nyilvánvalóbb 2+2 kevés van.. :D
And that would leave the 2010-11 Blackhawks in the same club as the 2006-07 Carolina Hurricanes, 1995-96 New Jersey Devils, 1969-70 Montreal Canadiens and 1967-68 Toronto Maple Leafs as teams that never got a chance to defend the Stanley Cup in the following postseason.
Most hívják a Minnesotai derbit vezető bírók Bettman-t, hogy akkor 5v4ben nyomassák végig a meccset, hogy meglegyen a ligának az éves tervezett bevétele, vagy Ő ledumálta már Dallasban a dolgokat ?
Legalább nyugodt éjszakák elé nézek... És valljuk meg a fiatalok nagyon elfáradtak!! Lehet végre nyaralhatnak Toews-ék, mert tavaly az kimaradt nekik az ünneplések miatt.. Most tuti lesz rá pénzük
Jó, akkor ennyi volt a szezon. Persze, alapjában nem ezen a meccsen ment el, majd úgyis átbeszéljük most nincs kedvem hozzá.
Tavaly megéltük az álmot, ez az idény másról szólt.
Nincs más hátra, mint gratulálni a Dallasnak és sok szerencsét kívánni nekik a playoffban.
Mi meg mehetünk a Carolinával karöltve átbeszélni, hogy milyen szégyen címvédőként be se jutni,
ill. így elbalfaszoskodni a lehetőséget.
Ja, és finoman szólva is kussolhatnak, akik tele szájjal fröcsögték, hogy így meg úgy tolnak minket. Róluk meg a baromságaikról ennyit!
A fórumban a kiadvány regiszrált látogatói kapnak lehetőséget magánvéleményük kifejezésére.
Ezen vélemények nem tükrözik a kiadó szerkesztőségének álláspontját.